SZC logo

Zalaegerszegi Szakképzési Centrum

OM kód: 203 067/002 | 8900 Zalaegerszeg, Jókai M. u. 4-6.

Intézmény logo

Zalaegerszegi SZC Csány László Technikum

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA

Hírek

2026. szept. 16.


Igazgatóság

    Tisztán előrébb jutsz – a megelőzés közös felelősségünk

    Mert a megelőzés közös ügyünk. És a jövőnkért hozott jó döntések ma kezdődnek.

    Tisztán előrébb jutsz – a megelőzés közös felelősségünk

    A közelmúltban iskolánkban az Egészséges Zalaegerszeg Program keretében a "Tisztán előbbre jutsz" elgondolkodtató előadás valósult meg, amelyen tanulóink és szüleik is egyaránt részt vettek. 

    A program célja, hogy a fiatalok hiteles és közérthető információkat kapjanak a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről, megismerjék a különböző szerek testi és lelki következményeit, valamint felismerjék azokat a helyzeteket, amelyekben felelős döntést kell hozniuk.

    A prevenció azonban nemcsak a fiatalokról szól. A családnak kiemelt szerepe van a megelőzésben: a szülőknek fontos ismerniük a figyelmeztető jeleket, és olyan bizalmi kapcsolatot kialakítaniuk gyermekeikkel, amelyben a fiatalok mernek kérdezni, beszélni nehézségeikről, és szükség esetén segítséget kérni.

    Az előadás arra is rámutatott, hogy a megelőzés közös felelősség. A családok, az iskola, a pedagógusok, a szakemberek, a rendőrség és a tágabb közösség együttműködése egyaránt fontos abban, hogy gyermekeink biztonságos környezetben nőhessenek fel.

    Köszönjük a program közreműködőinek, a rendőrség munkatársainak, a szakembereknek, valamint a részt vevő szülőknek és diákoknak, hogy nyitottságukkal és aktív részvételükkel hozzájárultak a program sikeréhez.

     

    GALÉRIA

    Drogprevenciós előadás

    822099708_1973867616633872_4805870910521175141_n.jpg
    824121434_4559372647713951_3118679798674031411_n.jpg

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    A pénz nyomában – szakmai tanulmányúton a Pénzmúzeumban

    A pénz nyomában – szakmai tanulmányúton a Pénzmúzeumban

    Ahol a szakmaiság élménnyé, az élmény pedig közös tudássá válik – tanulmányút a Pénzmúzeumban.

    2026. szept. 21.


    Igazgatóság

    Szülői értekezlet

    Szülői értekezlet

    Meghívó

    2026. szept. 10.


    Igzagatóság

    Új tanév, új lehetőségek a Csányban! 💚

    Új tanév, új lehetőségek a Csányban! 💚

    Elkezdődött a 2026/2027-es tanév a Zalaegerszegi SZC Csány László Technikumban!

    2026. szept. 1.


    Igazgatóság


    Partnereink

    SZC logo

    Zalaegerszegi Szakképzési Centrum


    Zalaegerszegi SZC Csány László Technikum

    8900 Zalaegerszeg, Jókai M. u. 4-6.

    Telefon: +3692511800

    E-mail: igazgatosag@csany-zeg.hu

    OM azonosító: 203 067/002


    2026 • Zalaegerszegi SZC Csány László Technikum