Iskolánk Diákönkormányzatáról PDF Nyomtatás

 

Felépítése


A DÖK testülete az iskola osztályainak egy, esetleg kettő választott képviselőjéből áll. A vezetőséget elnök, alelnök, gazdasági vezető alkotja. Munkánkat egy tanár segíti.

Célunk


A DÖK minden tagja a kéthetente sorra kerülő gyűléseinken azért dolgozik, hogy iskolánk tanulói minél színvonalasabb, érdekesebb, tartalmasabb programokon, rendezvényeken, kulturális eseményeken vehessenek részt. Közösségünk egy nagyon jól összekovácsolt társaság, egyedi ötletekkel, hasznos tanácsokkal rendelkeznek az osztályok delegáltjai.

 

Éves feladataink


Minden évben a DÖK feladatai közé tartozik többek között a gólyaavató és bál, a szalagavató bál, a „Keri" bál, a diáknap, osztály illetve évfolyambulik és számos kulturális és szórakoztató program megszervezése, iskolánk diákjai számára a színházba járás lehetőségének biztosítása, ping-pong terem, iskolarádió működtetése, a tanulói érdekvédelem, az aula kihasználásával a tanórán kívüli szabadidős tevékenységek lehetőségeinek bővítése.
Mindezeken kívül filmklubot működtetünk, mozimaratont tartunk, sportversenyeket szervezünk osztályok illetve évfolyamok között (foci, kosárlabda, röplabda), kiállításokat, közgazdasági és pszichológiai témájú előadásokat hallgathatunk aulánkban, kapcsolatot tartunk a magyarszerdahelyi Fogyatékosok Rehabilitációs Intézetével.

 

Tervek a közeljövőre


Budapesti színházi előadásokat szeretnénk látogatni, 24 órás foci házibajnokságot
szervezünk a tavasz beköszöntével iskolánk sportpályáján.
A következő tanévekben is lehetőség lesz a januári sítáborra és a júliusi vizitáborra.

 

 

Figyelem!


Fénymásolás a DÖK-irodában!

1 oldal: 10 Ft
1 lap: 16 Ft

Utolsó frissités ( 2008. March 05. Wednesday 09:38 )